Szeretnék mindent, mindent magammal vinni –
Reményik Sándor: A menekülő
És mindent itt hagyok
Gyakran előforduló eset, hogy amikor a halál témája felmerül, a családtagok elkezdik csitítgatni idősebb rokonukat. Akár meg is feddik, amiért „ilyen korán” erről beszél. Hiszen még annyi évet szeretnének együtt tölteni. Ám ez a vágy felülírja a realitást. A tabusítás pedig gátja az életünk végéről való gondolkodásnak és a tervezésnek, de főként annak, hogy a halálról őszintén tud- junk egymással beszélni. S ennek a beszédnek gyakorlatias része mindaz, ami az örökhagyással, örökléssel kapcsolatos.
A koronavírus okozta járvánnyal közelebb került hozzánk az elmúlás gondolata és fájó tapasztalata is. A ránk törő súlyos pandémia miatt esetleg azok is elkezdtek intenzívebben fog- lalkozni ezzel a témával, akiknek a gondolataiban – sokszor a családi tabusítás miatt is – korábban nem sokszor jelent meg a halálról, illetve a következményeiről való elmélkedés.
A jog szerint az öröklés minden külön jogcselekmény nélkül, az örökhagyó halálának pillanatában ex lege, vagyis a törvény erejénél fogva áll be. Mégis, a jogalkalmazás csak szükségképpen későbbi időpontban tud intézményes jelleggel reagálni az elmúlásra. A halál pillanatában az elhunyt személy hagyatéka mint egész száll az örökösre. A hagyatéki eljárás viszont csak azt követően tud megindulni, amikor a jegyző értesül az örökhagyó haláláról. Az értesülés történhet a halottvizsgálati bizonyítvány alapján, ennek hiányában a holtnak nyilvánító vagy a halál tényét megállapító végzés vagy olyan személynek a bejelentése alapján, akinek a hagyatéki eljárás megindításához jogi érdeke fűződik, vagy az ingatlanügyi hatóság bejelenté- se alapján. A hagyatéki eljárás lefolyta- tása a közjegyző hatáskörébe tartozik.
A hagyatéki eljárás keretében többször találkoznak egymással adott eset- ben évek, sőt akár évtizedek óta nem látott rokonok. Heinrich Heine nyomán, aki I. Iusztinianosz polgári törvénykönyvét, a Corpus Iuris Civilist az „önzés Bibliájaként” emlegette, az örökösök – az emberi természetben rejlő énközpontú tulajdonságok felszínre kerülésével – az alapvető vagyoni és személyi viszonyaikat érintő kérdésekben rosszallással képesek a rokonokra vagy az öröklésben érdekelt más személyek- re tekinteni. Mindez nemegyszer – sajnálatos módon – ahhoz vezet, hogy az eljárás elnehezül, a hagyatéki tárgyalás légköre megromlik. Családi viszályok, bizalmatlankodás, neheztelés a közeli és távoli rokonság körében, veszekedés, emelt hangú viták. A jogalkalmazó dolgát egyik eset sem könnyíti meg.
A magyar jogban örökölni végintézkedés alapján vagy törvény szerint lehet. A végintézkedés általános gyűjtőfogalma mindazoknak a jogilag megengedett formáknak, amelyek szerint az örökhagyó a vagyonáról vagy annak egy részéről halála esetére rendelkezhet. A végintézkedés végrendelet, öröklési szerződés vagy halál esetére szóló ajándékozás keretében ölthet jogilag elfogadott, intézményes formát.
Ha az örökhagyó után végintézkedés maradt, az öröklés rendjét ez határozza meg. (A kötelesrészre vonatkozó törvényi rendelkezések figyelembevételével.) Abban az esetben, ha az örökhagyó után nem maradt hátra végintézkedés, az öröklés rendjére a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) rendelkezései irányadók. Vagyis végintézkedés hiányában a törvé- nyes öröklés Ptk. szerinti rendje érvényesül általánosságban.
Az ügyvédi praxisokban a pandémia idején vissza-visszatérően felbukkant olyan eset, amikor a később elhalálozott örökhagyó hirtelen fellépő és rövid idő alatt súlyosbodó betegsége miatt kórházi kezelésre szorult. A kényszerű kórházi tartózkodás mind a beteget, mind családját, rokonságát váratlanul érte. Amikor állapota rosszabbodik, a beteg gyakran csak a kórházi ágyon eszmél rá a végrendelkezés szükségességére. Sokszor sajnos már túl későn. Fontos megjegyezni, hogy számos esetben a beteg testi, szellemi állapota sem alkalmas arra, hogy akaratának megfelelő egyéni döntéseket hozzon. A végrendelkezésről való előre gondolkozás elejét veheti az ehhez hasonló nehézségeknek. Sok esetben nehezen hozzáférhető külföldi bankszámlákkal, értékpapírokkal kapcsolatos rendelkezési jogosultságból eredő vitás kérdések lennének kiküszöbölhetők, ha az örökhagyó halála esetére a vagyoni viszonyairól szóló (vég)rendelkezés egyértelmű helyzetet teremtett volna. Azaz a végintézkedés megtörtént volna az örökhagyó halála előtt. A családi tabusítás elfedi az örökségről és öröklésről való párbeszédet és ezzel a végintézkedés lehetőségét, illetve szükségességét is.
De mire is szolgál a végrendelet?
Az örökhagyó a halála esetére vagyonáról vagy annak egy részéről végintézkedéssel szabadon rendelkezhet. A végrendelet az örökhagyó egyoldalú, nem címzett jognyilatkozata, amelyben halála esetére vagyonáról vagy annak egy részéről rendelkezik. Szükséges feltétele a jognyilatkozat érvényességének és hatályosságának az a körülmény is, hogy a juttatásban részesített személy az örökhagyót túlélje. Végrendelkezni csak személyesen lehet. Az okirat végrendeleti jellegének megállapításához tehát az szükséges, hogy az örökhagyó halála esetére szóló vagyoni rendelkezést tartalmazzon, és külsőleg az örökhagyótól származónak mutatkozzék. Amennyiben a két felsorolt feltétel nem áll fenn, az okirat nem tekinthető végrendeletnek. Csak e két együttes feltétel teljesülése esetén vizsgálhatja a közjegyző, illetve a bíróság azt, hogy a végrendeletnek minősülő okirat érvényes, illetve hatályos-e. Ha pedig érvényes és hatályos végrendelet áll rendelkezésre, akkor annak tartalma fogja meghatározni, hogyan kell átadni a hagyatékot.
Végrendelkezni közvégrendelettel vagy írásbeli magánvégrendelettel lehet. Szóbeli végrendelkezésnek a Ptk.-ban meghatározott rendkívüli körülmények között van helye. Ilyen lehet az az eset, amikor valaki életveszélyben van, de ez inkább kivételes lehetőség, és a szóbeli végrendelet utóbb könnyebben adhat okot a vitára, tehát nehezebb érvényt szerezni neki. Célszerű tehát – előrelátó módon – írásban végrendelkezni, mint azzal számolni, hogy váratlan helyzetben szóban is élhetünk ezzel a kivételes lehetőséggel.
A végrendelet tartalmát az örökhagyó szabadon határozhatja meg. Egy vagy több örököst nevezhet meg. Örökös az, akinek az örökhagyó a hagyatékát, annak meghatározott hányadát vagy részét juttatja.
A végrendeletet mindig az akarati elv szem előtt tartásával, a favor testamenti elvének érvényre juttatásával kell értelmezni. Ez azt jelenti, hogy a végrendeleteket kétség esetén úgy kell értelmezni, hogy az örökhagyó akarata a lehetőség határai között a legmesszebbmenőkig érvényre jusson, a végrendelet érvényes legyen és hatályban maradjon. Ezért a végrendeletet, ezen belül a végrendeletben használt kifejezéseket úgy kell értelmezni, ahogyan azt a végrendelkező a végrendelet megtételekor érthette. Minden esetben szükséges, hogy az örökhagyói szándék felkutatása legyen az elsődleges szempont.
A végrendelkezés megtétele csak az egyik alternatíva a végintézkedés formái közül. A végrendelet megtétele lehetőséget jelent annak, aki örökhagyóként szeretne a halála utáni vagyoni viszonyairól gondoskodni, ezzel is befolyásolva az öröklés rendjét. Az előrelátás bölcsessége sokat segíthet a jövőbeli problematikus helyzetekben, megkönnyítve az utódok és a jogalkalmazók dolgát. A koronavírus-világjárvány sok tanulsága között öröklési jogi konklúzióként említhető az „inkább előbb, mint később, illetve soha”. A tabuk meghaladásának, az őszinte párbeszéd fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Alkalmazásukkal, odafigyeléssel és előrelátó gondolkodással megannyi jövőbeli vitának, családi veszekedésnek lehet elejét venni.
Megjelent A SZÍV Jezsuita Magazin 2022. októberi számában.
